A Mosolykommandó Közhasznú Alapítványunk évek óta szervez tartós élelmiszergyűjtési és játékgyűjtő projekteket, és az ebből befolyó adományok 100%-át rászoruló, kisgyermekes nagycsaládoknak juttatja el személyesen. Jelmondatunk: „Mert hatalmad van másokat Boldoggá tenni”. Szeretnél te is segíteni nekünk ebben? 🙂
Kipróbálnád, hogy milyen érzés nélkülöző kisgyermekek arcára mosolyt varázsolni?
A tavalyihoz hasonlóan idén is elsősorban szegedi, és Szeged környéki székhelyű cégek önkéntes csapatainak jelentkezését várjuk, akik szívesen részt vennének egy versenyben, amelyben a legtöbb tartós élelmiszeradományt, és játékot gyűjtő céges csapat tagjait kitüntetésben részesítjük, és elnyerik a „2018-es év Legkaritatívabb Munkahelyi Csapata” címet. A felhíváshoz csatlakozó, adományozó csapatokat is Oklevéllel tüntetjük ki.
TAVALYI ADOMÁNYOZÁSUNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTS IDE VIGYÁZAT MEGHATÓ PILLANATOK! 🙂
Idei újdonság, hogy keresünk önkéntes “Gyűjtőpontokat” is, azaz olyan cégeket, akik vállalják, hogy két héten keresztül a város több pontján tudnak nekünk segíteni a gyűjtésben! 🙂
Alapítványunk a felhívás keretében a céges csapatoktól beérkező tartós élelmiszeradományokból és játékokból karácsonyi egységcsomagokat készít, amelyet személyesen viszünk el bohócdoktoainkkal rászoruló nagycsaládok részére.
Idei célunk, hogy legalább 100 szegedi, és Szeged környéki, hátrányos helyzetű kisgyermekes család karácsonyát varázsoljuk közösen szebbé, és emlékezetessé.
Mi a teendőtök? 🙂
1. Küldjetek az info@bohocdoktor.hu email címre egy jelentkezést a munkahelyi csapatotok Fantázianevével, és elérhetőségével!
2. Üzletetekben/irodátokban jelöljetek ki egy helyet, ahova az adományokat gyűjteni fogjátok!
3. Kérjétek meg kollégáitokat, hogy egy-egy bevásárlásuk alkalmával gondoljanak a nélkülöző kisgyermekekre is, és ha tehetik, vásároljanak lisztet, cukrot, tartós tejet, csokoládét, szaloncukrot, tésztát, konzerveket, és játékokat. Figyeljetek a szavatossági időre, és arra, hogy bontatlan, új játékokat várunk!
4. A gyűjtési időszak december 1-től-15-ig tart.
5. December 15-ig a “Gyűjtőpontokon” kívül a Mosolykommandó Irodájában (6722 Szeged, Gutenberg u. 29.) van lehetőségetek leadni az összegyűjtött élelmiszereket és játékokat. Amennyiben nincs lehetőségetek az adományokat elszállítani a fenti időpontban, úgy azt jelezzétek és segítünk az elhozatalban.
Határidők:
– az adománygyűjtés időszaka: 2019. december 1-16. között.
– az adományok összesítése, eredményhirdetés: 2019. december 18.
– az adományok eljuttatása a családoknak 2019. december 19-23-a között (Szenteste előtt)
Legyen a Te csapatod KARÁCSONYKOR idén Szeged legkaritatívabb munkahelyi csapata!
A tavalyi csapatok, gyűjtőpontok:
- Karitrade Csapata (PC Trade Systems)
- Éva Rövidárú Üzlet (Szeged Rákóczi u. 22.)
- Provident Pénzügyi Zrt.
- Pick Szeged kézilabdacsapat
- A Bamboo Csapata és segítő vendégei (Bamboo, Szeged, Maros utca)
- METRO Szeged (csak a METRO-ban vásárolt termékek adhatóak le)
- csillagautosiskola.hu
- Prágai Látszerészet (Szeged Bartók tér)
- Csiha Kft.
- Izometria Fitnestic (Postapalota: Szeged Tisza Lajos krt. 41. 1 emelet)
- Csongrád Megyei Önkormányzat
- Sugar&Candy (Szeged, Oskola u.)
- Party Point Árkád Szeged
- Móra Ferenc Múzeum “Kincskeresők” Csapata (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)
- Gyógyító Angyalok (Vasútegészségügyi NK Kft. Szegedi Egészségügyi Központja)
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is lehet Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Bohócdoktor Ügyelet: Pataki-Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni!