Két, összesen egymillió Forint értékű betegőrző monitort adományozott alapítványunk a Szegedi Gyermekklinika részére. Az adományt a tavalyi év sikeresnek mondható adó 1%-os felajánlásaiból tudta szervezetünk finanszírozni.
A Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány bohócdoktor szolgálata hat éve járja a gyermekkórházakat, hogy a nevetés erejével segítsék a kis betegek gyógyulását. Az elmúlt években kiváló kapcsolatot építettek ki a szegedi gyermekklinikával is, ezért a bohócdoktori programon kívül folyamatosan igyekeznek adományokkal is segíteni a klinikán zajló gyógyító munkát.
Két, összesen egymillió Forint értékű életmentő készülékkel leptük meg az intézményt.
– 2015-ben alakultuk, így már mi is gyűjthetjük az egyszázalékos felajánlásokat. A kuratóriumunk úgy döntött, hogy az alapítvány minden évben meghatározott összeget különít el, amiből a nélkülözhetetlen és éppen szükséges gyógyító eszközöket megvásároljuk a gyermekklinikának. A tavalyi évünk ebből a szempontból kiemelten sikeres volt, ezért szerettük volna a felajánlásokból befolyt plusz bevételünket a gyermekklinika fejlesztésére fordítani. Előzetes egyeztetés után közösen döntöttünk a két betegőrző monitor megvásárlása mellett – mondta el a helyszínen Pataki Gergely, a bohócdoktorok alapítója.
A vírushelyzet miatt hosszabb ideje senki nem tartózkodhat benn a kórházakban, így a bohócdoktorok sem tudják a kis betegeket személyesen látogatni, de online folyamatosan tartják velük a kapcsolatot. Bízunk abban, hogy néhány héten belül ismét személyesen is megnevettethetjük majd a beteg gyerekeket.
Az adományt átvevő Bereczki Csaba klinikaigazgató elmondta, a legtöbb betegőrző monitoruk már megérett a cserére, 10-15 éves készülékek is vannak közöttük.
– Előírás, hogy a két év alatti, hozzánk bekerülő betegeket folyamatosan monitoroznunk kell, ezért nagyon fontosak és hasznosak ezek a készülékek.
A két uMEC típusú, korszerű betegőrző monitor már egy új rendszer első két darabja, a jövőben ugyanis a klinika is folyamatosan lecseréli majd az elavult monitorokat.
Köszönjük a fotókat Iványi Aurélnak, és Mátyás Gábornak.
🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴🔴
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a kórházi nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Fődi Brigi: +36 20 919 7622
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.