Ismét jótékonysági futóversenyre voltak hivatalosak bohócdoktoraink, amelyet immáron második alkalommal szerveztek meg a Szegedi Gyermeksebészet munkatársai. Mivel az intézmény kisbetegeit rendszeresen látogatjuk, így nem volt kérdés számunkra, hogy részt veszünk ezen az eseményen.
Az újszegedi Ligetben megszervezett futóversenyre komplett sátorral települtünk ki, ahol a gyerekek, és a felnőttek részére bohócdoktoraink (Dorka, Eszti, és Gergő) lufihajtogatással, és kisebb ajándékokkal kedveskedtek a futóversenyre látogatóknak. A sátor mellett az érdeklődő gyerekek megismerkedhettek Rusty Kutyával is, aki hamarosan akkreditált terápiás kutyaként fogja kísérni a Mosolykommandó Bohócdoktor Csapatát. Csapatunk néhány tagja (Eszti és Gergő), beleérte Rustyt is a futóversenyen is részt vettek.
A Futónap megálmodói egy igazi családi napot rendeztek, ahol mind a gyerekek mind a felnőttek jól érezhették magukat. A bohócdoktorokon kívül számtalan társprogrammal (Teddy Maci Kórház, arcfestés, újraélesztés gyakorlat, akrobatikus kosárlabda bemutató a Fly Addiction Teammel stb.), valamint tombolával is készültek. A futónap fő eseménye a 3 különböző távú futóverseny volt, a leghosszabb szakasz 8 km-t érintett.
A rendezvényen befolyt bevételeket a Szegedi Gyermeksebészeti Osztály fejlesztésére fordítják.
Reméljük legközelebb is meghívást kapunk! 🙂
De kik azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.