Balesetek következtében ma több gyermek hal meg, mint az összes betegség miatt együttvéve. Ezzel a riasztó üzenettel indította útjára a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány novemberben az – egyébként ingyenes – Kisgyermekes Balesetmegelőzési Előadássorozatát. Az előadó nem más, mint Dr. Vizi András a Szegedi Gyermekklinika gyermeksebésze, aki a napi szinten találkozik olyan esetekkel, amelyek elkerülhetőek lettek volna, ha a szülők felkészültebbek a megelőzésben. Az első előadás abszolút teltházasra sikeredett, amely mutatja, hogy óriási az igény a szülők, nagyszülők részéről a témakört illetően.
Honnan jött az ötlet?
A Mosolykommandó bohócdoktorai heti szinten látogatják a gyermekkórházak osztályait, ahol számtalan esetben találkoznak otthon történt baleset miatt megsérült gyerekekkel. A szülők egy része egyáltalán nincsen tisztában alapvető tudnivalókkal, mint például, hogy létezik a tűzhelyre kapható “védőkorlát”, amellyel a forrázásos balesetek megelőzhetőek lennének. Ebből az okból született az elhatározás a Mosolykommandó részéről, hogy szemléletformáló kampányokkal, és ingyenes előadások szervezésével tegyünk egy lépést a balesetek számának csökkentése érdekében. Az előadást Molnár Benett, Mosolydoktor Nagykövet nyitotta meg, aki a résztvevőknek néhány percben mesélt az alapítvány egyéb karitatív, és terápiás programjairól.
Vizi doktor előadásában a praxisában előfordult konkrét esetek példáján keresztül szemléltette, hogy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lehetnek a nagyobb bajok. Szó esett az olajos magvak okozta fulladásos esetekről, néhány éves gyerek motorbalesetéről (vezetőként), gyermekékszerek okozta nyílt sérülésekről, a kamillás inhalálás okozta forrázásokról, és még sok elgondolkodtató dologról.
A résztvevők egy része olyan előadásra – tanfolyamra jött, ahol konkrét, már a baleset bekövetkezte utáni teendőkről szeretett volna információt hallani. Az előadás végén az ilyen kérdéseket a doktor úr megválaszolta, és bemutatta, de külön gyakorlatorientált technikákat bemutató, látványos előadást is fognak tartani a következő évben a Mosolykommandó szervezésében.
A legfőbb konklúzió mindenesetre az, hogy a kisgyermekeket ért balesetekkel kapcsolatban elsődleges a preventív szemlélet, ugyanis, ha már tudatosan úgy alakítjuk az életünket, életterünket, figyelmünket ahogyan az előadásunkon elhangzott, akkor a legtöbb otthoni balesetet meg fogjuk tudni előzni.
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.