Idén augusztusban bohócdoktoraink akciót indítottak, amellyel egy 5 éves kislány járásához nélkülözhetetlen eszköz megvásárlására gyűjtöttünk pénzt. A KidWalk járássegítő eszköz 3.200.000 Forintba kerül, amihez a család nem rendelkezett elegendő anyagi forrással, így a Mosolykommandó segítségét kérték. Alapítványunk pedig azonnal az ügy mögé állt, és nekiláttunk a gyűjtés megszervezéséhez.
A célösszeg hihetetlenül gyorsan, alig 4 nap alatt összegyűlt, sőt efelett még további közel 2 millió Forintot adományoztak cégek, és magánszemélyek, ismerősök, és ismeretlenek alapítványunk külön erre a célra elkülönített bankszámlaszámlájára, valamint Sáráék saját alapítványának a számlájára.
Összességében így a kampány lezárásakor a hozzánk beérkezett támogatások végösszege 4.910.000 Ft lett!
a célösszeg alig 4 nap alatt összegyűlt
A család így a támogatásoknak köszönhetően nemcsak hogy meg tudta rendelni ezt a járássegítő eszközt Sárának, de a 2022-ben is esedékes barcelonai műtét költségei is biztosítva lettek ezáltal!
Sára a KidWalkot még csak hetek óta használja, de a család szerint máris érzékelhetőek a változások, hiszen míg a korábbi járókerettel csak a kezek igénybevétele mellett tudott mozogni, úgy a KidWalknak köszönhetően a járás során Sára mindkét keze felszabadult, így a kapaszkodás helyett már ki tud nyitni egy kilincset, integetni tud, vagy éppen labdát dobni a testvérének, Lilinek. Abban bízunk, hogy az eszköznek köszönhetően elkezdődhet a fejlesztés egy magasabb szintű szakasza, amelynek a végén már nagy eséllyel Sára önálló járásra is képes lesz.
Az összefogásban több tucat vállalkozás, és rengeteg magánszemély részt vett, amit ezúton is hálásan köszönünk!
Fotó: Tarkó Bálint (Colour b’Art)
Fotó: Tarkó Bálint (Colour b’Art)
Fotó: Tarkó Bálint (Colour b’Art)
Szeged, 2021.11.19.
Dr. Pataki Gergely
alapító, programszervező