Sára 2016-ban született, ikertestvérével Lilivel. A születést követő vizsgálatokon derült ki, hogy Sára agyában ciszták alakultak ki, majd 6 hónapos korában már jelentkeztek az első tünetek. Mozgása elmaradt a testvéréhez képest. Több orvosi vizsgálatot követően megállapították, hogy teljes testében izommerevséggel küzd, de értelmileg nem érintett. Féléves kora óta a szülők országszerte jártak különböző kezelésekre, melyek azt a célt szolgálják, hogy Sára egyszer önállóan járhasson. Mivel Sára növekedésével az izmok feszessége fokozódik, így műtétekre is szükség van. Az első komoly beavatkozásán 2020-ban esett át Barcelonában, de várhatóan 1,5-2 évente újra szükséges ezen beavatkozás elvégzése.
Sárának a 3.200.000 Ft-ból már ennyi összejött 🙂
Figyelem! A KidWalk gyűjtés jelenleg 4.550.200 Ft-nál tart. Az eszköz megvásárlása után fennmaradó összeg 100%-át Sára következő műtétjére fogjuk fordítani, ami összesen kb. 4000 EUR.
A KidWalk járássegítővel Sára úgy segítené a mindennapokban a szabad mozgást, hogy közben szabaddá válna a keze.
A mozgásfejlesztéséhez szükséges felszerelések, terápiák és sok esetben csak külföldön végzett műtétek sajnos nem államilag támogatottak, ezek díjait eddig teljes mértékben Sára családja fedezte, azonban ezek költségei akkora mértéket öltenek havonta, melyet önerőből már nem tudunk biztosítani részére.
- magánszemélyek
- jogi személyek (cégek, szervezetek, stb.)
A támogatás két módon lehetséges:
- A Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány erre a célra elkülönített bankszámlaszámára utalással: Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány 12067008-01528812-00200007. Közleménybe: “támogatás”
- A Mosolykommandó Adhat telefonvonalának a felhívásával: 13600-as telefonszám 88-as mellékének hívása, vagy SMS küldése (2021.08.09 és 2021.09.15. között)
A támogatás mértéke:
- 1 kislépés Sárának: 1.000 Ft, vagy két telefonhívás
- 1 nagylépés Sárának: 5.000 Ft, vagy tíz telefonhívás
- 1 ugrás Sárának: 10.000 Ft
Viszonításképpen a KidWalk-ot:
- 3.200 kislépéssel, vagy
- 640 nagylépéssel, vagy
- 320 ugrással
meg fogjuk tudni vásárolni Sárának!
Alapítványunk előnye, hogy közhasznú szervezet lévén a cégek a támogatás 100%-át el tudják számolni költségként, amely az évé végén az adóalapot is csökkenti.
A gyűjtésünk 2021. szeptember 15-ig tart, addig szeretnénk elérni álmunkat, és a Sára fejlődésében nélkülözhetetlen eszközt átadni neki.
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a kórházi nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
![]()
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Pataki-Fődi Brigi: +36 30 919 7622
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.