A koronavírus járvány okozta gazdasági hatások miatt állásukat elvesztők támogatására 1.000.000 Ft-os rendkívüli segélyalapot hozott létre a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány. Szervezetünk az összefogás erejével azokat szeretné segíteni, akik a járvány miatt elvesztették munkahelyüket, és nehéz helyzetbe kerültek.
A helyzet idáig legalább ötven, az alapítványunkkal kapcsolatban álló családot érintett idáig. – mondta el Pataki Gergely
A mai napon még nem tudjuk megmondani, hogy a koronavírus-járványnak a gazdasági hatásai pontosan hány embert fognak érinteni kritikusan, de érezhetően többen keresnek meg bennünket azért, hogy segítséget kérjenek, mert elvesztették a munkájukat, és semmilyen tartalékuk nincsen. A helyzet idáig legalább ötven, az alapítványunkkal kapcsolatban álló családot érintett idáig. – mondta el Pataki Gergely, a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány alapítója, és önkéntese. – Van olyan négytagú családunk, ahol már csak néhány napra elegednő élelmiszer maradt, mi segítettünk nekik, hogy egyáltalán ételhez tudjanak jutni.
Egy ilyen helyzetben az állam mellett a civilek szerepe is rendkívül fontos abban, hogy felkeresse, és támogassa azokat, akik most különösen nehéz helyzetbe kerültek.
Az alapítvány a rendkívüli helyzetre 1.000.000 Forintot különített el saját forrásából a családok megsegítésére, de nyilvános felhívással is élnek a nagyobb cégek, és magánszemélyek irányába is, hogy adománnyal segítsenek. Már a két hete elindult elbocsátási hullámban is számos nagy cég jelezte, hogy szívesen segítenék azokat az embereket, akik rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a munkahelyük elvesztése miatt.
Azon cégek, és magánszemélyek jelentkezését várjuk, akiknek lehetősége van most segítséget nyújtani az arra rászorulóknak, akár néhány ezer Forintos támogatással is.
Erre a célra ujraindítottuk a 13600-as adományvonalunkat, ahol a 88-as mellék tárcsázásával azonnal 500 Ft-os támogatás nyújtható, valamint a
Mosolykommandó Alapítvány 12067008-01528812-00100000-as számlaszámú rendkívüli segélyalapba is várjuk a felajánlásokat.
Várjuk továbbá azon családok jelentkezését is az info@bohocdoktor.hu e-mail címre, akik igazolhatóan a koronavírus járvány miatti elbocsátás okán kerültek nehéz helyzetre. A támogatás igénybe vételének a feltétele az e-mailes megkeresés, és a helyzet érdemi igazolása.
A befolyt összegekből tartós élelmiszert, és tüzifát juttatunk el a hátrányos helyzetbe került családok részére, amelyek kiszállítását már a héten megkezdjük önkéntes csapatainkkal.