Gyűjtés Geretovszky Anna rehabilitációjára
A váratlan dolgok csak úgy betoppannak életünkbe, nem köszönnek, egyszer csak ott vannak.
Fotó: Nagy Edit
Geretovszky Anna 15 éves korában, egy szerencsétlen baleset következtében gerincvelő sérülést szenvedett, aminek következtében élete egy pillanat alatt megváltozott. A kiváló tanuló, aki emellett táncolt, zenélt, rajzolt és mindenfelé közösséget épített, a balesete miatt egy gyökeresen új élethelyzetbe került; önállósága most erősen korlátozott. Állapota miatt hosszú rehabilitációra, jelenleg folyamatos kórházi ápolásra szorul, amelyben erős akarata, küzdőszelleme segíti előre. Anna rendkívül pozitívan áll az új kihívásokhoz, optimizmusa példaértékű!
A baleset azonnal megmozgatta az ismerősöket, barátokat. Így kerültek kapcsolatba a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvánnyal lévén, hogy kórházi ellátás alatt álló gyermekek segítése az egyik kiemelt célunk.
Mit sikerült elérnünk idáig?
2018. június 5-én a család, a barátok, a táncostársak megmozdulásának, valamint a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány támogatásának köszönhetően a Szegedi Nemzeti Színházban teltházas jótékonysági gálaműsoron közel 4 és fél millió Forintot sikerült összegyűjteni Anna rehabilitációs költségeinek a fedezésére, amelyet alapítványunk egy Annának elkülönített bankszámlán kezel. Az összeg első olvasatra soknak tűnik, de a teljes rehabilitációs költségeknek ez csak a töredékére elegendő, ezért további gyűjtésbe fogtunk!
Fotó: Iványi Aurél
Milyen további céljaink vannak még?
Anna rehabilitációjának sikere annál nagyobb, minél többféle kezelést és eszközt van/lesz lehetősége kipróbálni.
A havi szinten legalább 4-5 millió forintos kezelési költség, ami legalább 3-4 hónapig tart, már meghaladja a család anyagi lehetőségeit.
A gerincvelősérültek rehabilitációjában az egészségügyi team és a páciens által elérhető siker mértéke, azaz állapotának javulása nagyban függ a kezelő csapat tapasztalatától, és a rendelkezésükre álló eszközparktól. A nagy és neves rehabilitációs intézetekben a szakértelem, az eszközpark és az adott életkorban és sérülési fajtában homogén és nagy számú emberanyag lehetővé teszi, hogy minden beteg a legjobban az egyéni igényeire szabott kezelést kaphassa meg, és így az állapotjavulás mértéke nagyobb.
Összességében 20.000.000 Ft elérése a célunk.
Ezért a család arra törekszik, hogy hozzásegítse Annát ahhoz, hogy az elsődleges rehabilitáció lezárulta után külföldön is megtapasztalhassa és megtanulhassa a számára legtöbbet nyújtó kezeléseket, gyógytorna gyakorlatokat, megismerhesse a sérülés következtében előállt korlátai leküzdésének legújabb eszközeit, módszereit. A havi szinten legalább 4-5 millió forintos kezelési költség, ami legalább 3-4 hónapig tart, már meghaladja a család anyagi lehetőségeit.
Aukció a MOL-PICK SZEGED kézilabdacsapat által dedikált kézilabdával
UPDATE! AZ aukció lezárult! A kézilabdára a Caffe Caffe Kft-től érkezett a legnagyobb felajánlás, gratulálunk nekik!
2018. május 20-án megszerezte harmadik bajnoki címét a MOL-PICK Szeged kézilabdacsapat. A drámai meccset követően az összes játékos aláírta a labdát, amelyet a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány részére ajánlottak fel jótékonysági aukcióra.
A labda eszmei értéke, hogy a legendás mérkőzésen bajnok csapat összes tagjának az aláírása szerepel rajta. Ezt a labdát bocsátja most aukcióra a Mosolykommandó.
Fotó: Iványi Aurél
Fotó: Iványi Aurél
Az aukció 2018. július 11-én indul, és július 21-én zárul. A legtöbbet ajánló cég, vagy magánszemély részére a július 22-én 16 órakor kezdődő MOL-PICK Szeged Kézilabdások Nyílt Napján, ünnepélyes keretek között kerül átadásra a labda. Az aukció állását addig minden nap 21 órakor frissítjük, és legvégül az összevontan (tehát egy licitálótól több ajánlat összege automatikusan összevonódik) legtöbbet ajánló nyeri el a labdát.
A licittől függetlenül is várjuk azon cégek, cégvezetők felajánlását is, akik Anna rehabilitációs költségeit szeretnék támogatni. Összességében 20.000.000 Ft elérése a célunk, amelyet már akár 40-50 cég félmillió Forintos felajánlásból elérhetnénk! A Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány a felajánlott összegről igazolást állít ki, amellyel az összeg kedvezményesen leírható a cégek adójából (Kérjük egyeztessen ezzel kapcsolatosan könyvelőjével.)
Felajánlását az alábbi bankszámlaszámra várjuk (Anna részére elkülönített bankszámlaszám):
Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány, 12067008-01528812-00200007
A felajánlók listáját folyamatosan közzétesszük ezen az oldalon: www.bohocdoktor.hu/anna
Segítségét, nagylelkű támogatását Anna nevében is ezúton köszöni a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány!
„Mert hatalmad van másokat Boldoggá tenni.”