Csodálatos összefogás a Kecskeméti Református Általános Iskola egyik osztályában!
2015 decemberében a Szegedi Gyermekklinikán egy aprócska lánynál viziteltünk. Vele akkor találkoztunk először.
Ezek után az egyik osztálytársuk kedves anyukája,- hallva rólunk -, megkeresett minket, hogy…
Szerezzünk Fiónának egy felejthetetlen meglepetést!
Sok szervezés és egyeztetés után autóba ültünk és 92 Km-t oda s ugyanennyit vissza utazva elmentünk az osztályhoz Kecskemétre. El sem hinnétek, milyen csodálatos közösség várt minket. Az egész osztály tárt karokkal várta Dorka és Gergő bohócot. Tanóra helyett valami mással készültünk. Most fontosabb volt társuk hogy léte.
Meséltünk a munkánkról, élményeinkről és persze rögtön jött a kérdés:
Ugye jobban van Fióna? Ugye most már nemsokára visszajön?
Egy teljes órát töltöttünk a 2.D-ben. Rövid bohóc-bemutatót tartva nevetettük az egész társaságot! 🙂
DE! A legfontosabb dolog ez után következett!
Átvettük az osztálytól az összekészített szeretet csomagot és az összes ajándékot, amit kézbesítenünk kellett. SŐT! Ennél többet is. Az osztály ugyanis személyes videó üzenettel készült Fiónának! Dorka és Gergő bohóc vette fel ezeket és vágtuk össze egy rövid filmnek.
Sajnos ezt a videót Nektek nem mutathatjuk meg 🙁 Maradjon az csak Fióna ajándéka! 🙂
Ez után hazaérve Szegedre legelső utunk Fióna kórtermébe vezetett. Dorka és Gergő bohóc személyesen kézbesítette a videó üzenetet és az összes ajándékot!
Meghatódva álltunk ágya mellett és figyeltük az arcát, miközben végig nézte barátai üzenetét.
Egy közösség ilyen méretű összefogásánál csodálatosabb dolog nincs.
Köszönjük az egész csapatnak ,hogy ez lehetővé vált. Köszönjük a Szegedi Gyermekklinikának, hogy rendszeresen ott lehetünk, köszönjük a Kecskeméti Református Általános Iskolának, hogy zavarhattuk az órarendet! 🙂
….és hálásan köszönjük Fióna egész családjának, hogy segítettek nekünk célba juttatni a meglepetést.
Íme néhány kép Kecskemétről.
UPDATE:
Az alapítvány ezúton is szeretné megköszönni a támogatóiknak a felajánlásokat, amelyekből a bohócdoktori viziteket rendszeresen meg tudják több, mint 8 magyar gyermekkórházban. Az idei év azért is kiemelten fontos számukra, mert közhasznú fokozatba léptek, így már az adó 1%-ok befogadására is jogosultakká lettek. Már akár néhány száz felajánlással biztosítható az éves, és folyamatos működésük. Az adó 1%-os, EGYSZA rendelkező nyilatkozaton, illetőleg a NAV Ügyfélkapuján csupán a 18657573-1-06-os adószámot kell feltüntetni, és máris a szervezethez kerül ez a fajta segítség. Elsősorban azoknak a segítségét várják, akiknek nincsen még kiválasztott alapítványuk, és szívesen támogatnának adójuk 1%-ával olyan ügyet, amellyel közvetlenül gyerekeket segítenek.
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Pataki-Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.