Ismét egy megtisztelő meghívásnak tettünk eleget, a már hagyománnyá vált IX. Szemüveges Gyerekek Klubdélutánján Szegeden a Bartók Béla téren. Az évtizedek óta családi vállalkozásként működő szegedi Prágai Látszerészet minden évben megszervezi a családias hangulatú klubdélutánt, amelyre a látszerészet visszatérő, és leendő ügyfelei, és azok kisgyermekei kapnak meghívást. Az eseményre a vendégeket lángossal, fagyival, és számtalan ajándékkal várta a főszervező, Prágai András, aki a nap fénypontjaként a Ki mit tud? versenyt említette meg nekünk.
A versenyre volt, aki hullahoppkarikával, volt, aki hegedűvel, a tízéves Láda Fanni Alexandra például ugrókötélszámmal nevezett. Fanni nem semmi mutatvánnyal készült, az egyik fő attrakciója az ugrókötelezés közben vetett cigánykerék volt. Más-más attrakcióval érkeztek a gyerekek, azonban egyvalami közös volt bennük: mindenki büszkén viselte szemüvegét.
A célunk a rendezvénnyel, hogy a gyerekek ne szégyelljék, hanem vállalják fel a szemüvegüket, hiszen jól látható, hogy azzal is teljes értékű életet lehet élni, lehet sportolni is – mondta Prágai András.
A résztvevők közül sokan álltak sorba lángosért vagy fagyiért, de a Mosolykommandó Alapítvány bohócdoktorai is igen népszerűek voltak a gyerekek körében. – Virágot kértem, mert piros és zöld – fogta rövidre a hároméves Rózsa, amikor a bohóclánytól kapott lufivirágról kérdeztük. Szűkszavúsága nem volt véletlen: egyrészt ez illett a ruhájához, másrészt már útban volt a fagyiskocsi felé, és ebben nem lehetett feltartani mindenféle kérdéssel.
A szemüveg a nevetésben sem akadályozott senkit: a szemüveges és nem szemüveges gyerekek is jókat derültek a Mosolykommandó Bohócdoktorainak műsorán a Bartók téri játszótéren. Aki pedig épp nem sorban állt, azt a látszerészetben többek között ajándék lencsetisztítással várták a Szemüveges Gyerekek Klubdélutánján.
Köszönjük Dorka Bohócnak, és Gergő bohócnak az egész rendezvényen nyújtott profi segítségét!
KÉPEK A CIKK ALJÁN! 🙂
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Pataki-Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.
KÉPEK A rendezvényről: