A gyermeksebészetet támogatták a Mosolykommandó bohócdoktorai
A gyermeksebészeti osztály részére áprilisban szervezett jótékonysági futóversenyen gyűjtöttek pénzt a Mosolykommandó Alapítvány Bohócdoktorai, amelyből vadonatúj, puha párnákat, és paplanokat vásároltak, hogy azok a kórtermekbe kerüljenek. A nagy sikerű akciót hamarosan szeretnék újból megismételni, így támogatva az intézmény többi osztályát is, ahová bohócdoktori viziteket szerveznek.
Az áprilisban, a Dóm térre megszervezett futóversenyre hatalmas volt az érdeklődés a Bohócdoktorok sátránál, ahol színesebbnél színesebb ajándékot készítettek az alapítvány munkatársai a gyerekeknek. Közel 400 lufiállat készült el, amelyekért cserébe a szülők pénzbeli adománnyal támogatták a szervezetet.
– Az ebből befolyó pénzből Dr. Vizi András doktor úr kérésére jó minőségű paplanokat és párnákat vásároltunk, mert a régiek már cserére szorultak. – mondta el Pataki-Fődi Brigitta a Mosolykommandó elnöke. – Idei terveink között szerepel, hogy az adó 1%-os felajánlásokból befolyó összegből további osztályokat támogassunk. Gyakorta járunk bohócdoktorainkkal vizitelni a szegedi intézménybe, ezért szívügyünknek tekintjük az osztályok fejlesztését, amellyel közvetett módon ugyan, de szintén a gyerekeken tudunk segíteni. A megvásárolt párnák és paplanok teljes mértékben megfelelnek a kórház elvárásainak, 90 fokon moshatóak, és puhaságuknak köszönhetően a gyerekek pihenését, felépülését tudják könnyíteni.
Az alapítvány egész évben rendszeres látogatója a gyermekkórházaknak, ahol kórteremről-kórteremre járnak bohócdoktoraik, hogy a kis betegeket nevetéssel, és kisebb ajándékokkal vidítsák fel, és adjanak erőt a sokszor kínokat jelentő kezelések között. A külföldön már évtizedek óta bevált, bohócdoktor módszer jelentőségét már egyre több orvos, és intézményvezető elismeri, ezért az alapítvány folyamatosan kapja a megkereséseket az ország minden részéről.
A megvásárolt ágyneműket Csatai Gergő bohócdoktor, és Pataki Gergely, az alapítvány alapítója adta át az osztályos nővéreknek, Szilágyi Ildikónak, és Tamasi Zsuzsannának. Az átadáson nem tudott sajnos jelen lenni Vizi doktor, ugyanis a műtőben volt halaszthatatlan feladata, de utólagosan is megköszönte a Mosolykommandónak a segítséget.
De kik is azok a Bohócdoktorok?!
Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!
A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.
Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy
“A kis segítség is számunkra Nagy segítség!”
Üdvözlettel:
|Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-1-06 (ADÓ1% felajánláshoz)
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Pataki-Fődi Brigi: +36 30 340 2911
Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.