Jótékonysági est a rászoruló családokért

Több mint egymillió forintnyi adomány, 110 vendég, mosoly és valódi segítség – kilencedik alkalommal szervezett karácsonyi jótékonysági rendezvényt Szegeden a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány. A Guinness-rekorder Csatai Gergő műsorával kísért esemény az idei évben több mint 50 család ünnepét tette szebbé, miközben a szervezet már kilenc éve következetesen dolgozik azon, hogy a karácsony öröme valóban minden…

Details

Az egri kórház gyermekosztályán jártunk

Eger, 2025. december – Advent idején a Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány Egerbe is vitt mosolyt: ajándékokkal, LEGO-val és vidám műsorral lepték meg a kórházban fekvő gyermekeket. az alapítvány mosolydoktorai kórteremről kórteremre járva segítettek feledtetni a betegséget, miközben a nevetés gyógyító erejére hívta fel a figyelmet az Eger Televízió adventi élő adásában is.   Advent idején a…

Details

Teltházas volt Csatai Gergő jótékonysági műsora

  A BENNÜNK ÉLŐ GYERMEK – Csatai Gergő Önálló Bűvész Előadása „ATYAÉG, szinte meghatva érzem magam” – írta még a felkészülés alatt Csatai Gergő, guinness rekorder lufizsonglőr és bűvész, amikor az eddigi legnagyobb vállalkozására készült. Hetek óta szöveget írt, trükköket tökéletesített, és egy teljesen új, felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek szóló önálló előadáson dolgozott. A bemutató…

Details

A Bennünk Élő Gyermek – Bűvész Műsor a karácsonyi adománygyűjtésünkre.

a BENNÜNK ÉLŐ GYERMEK – Gergő Önálló Bűvész Estje. (Az eddigi legnagyobb dolog amit csináltam) INFÓK ATYAÉG, szinte meghatva érzem magam. ÚJ, felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek szóló önálló esten dolgozom. Szöveget írok, trükköket tökéletesítek és dolgozom. A bemutatót szeretném JÓTÉKONY eseménynek ajánlani, a szeged, és környéken élő családok majdani karácsonyi készülődését segítve a Mosolykommandó Közhasznú…

Details

Karácsonyi szeretetcsomag akció 2023

Javarészt a 2023-as adó 1%-os felajánlásokból vásárolt tartós élelmiszerrel, és vadonatúj Bellinda zoknikkal, valamint a Mogyi Zrt-től kapott finomságokkal összeállított szeretetcsomagokkal leptünk meg Szenteste előtt rászoruló családokat több megyében is. Az akcióban több, mint 200 Szeretetcsomagot juttatunk el személyesen a nehéz sorsú családok részére, amelynek keretében 400 gyermek Karácsonya már biztosan szép lesz. A Mosolykommandó…

Details

Az egri kórházban jártak bohócdoktoraink

Legutóbbi bohócdoktori vizitünket Egerben tartottuk, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókorház Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztályán. Vizitünk alkalmával a kórházi kezelés alatt álló kisbetegeket látogattuk és leptük meg apró ajándékokkal. A Bellinda Hungary Kft. felajánlásának eleget téve vicces mintázatú “crazy socks” zoknikat adományoztunk a kórházu személyzetnek és a gyerekeknek. A vizitet követően az Eger Televízióba vezetett…

Details

Idősotthonban jártak a bohócdoktorok

Sokak előtt ismert már a Mosolykommandó bohócdoktorainak a munkája, gyermekkórházakban próbálják felvidítani a kis betegeket. Azt azonban kevesen tudják, hogy gyakran megfordulunk idősotthonokban is. Az ilyen intézmények lakóival egészen másként kell kontaktust teremteni, mint a gyerekekkel. Ezúttal a szegedi Őszidő Idősek Otthonába kaptunk meghívást, ahol 80 időskorú gondozott napját próbáltuk szebbé tenni – utólag elmondható,…

Details

Csodás nap a gyermekonkológián

Az évet a Szegedi Gyermekklinika Onkológiai Osztályán kezdtük, ahol szerencsére most nem tartózkodott sok kisbeteg. Akikkel viszont találkoztunk, Gergő színesebbnél-színesebb lufikölteményeket készített, valamint egy csomó LEGO-t is ajándékoztunk a gyerekeknek.   Az onkológia után még maradt egy kis időnk ellátogatni a második és az első emeletre is, ahol rögtönzött bűvészmutatványokkal kápráztattuk el a gyerekeket a…

Details

Fenyőfákat adományoztunk rászoruló családoknak

Közeleg a Szenteste, a legtöbb családban már lázasan készülődnek az ünnepekre, a bevásárlóközpontokban nyüzsgő tömeg, mindenki az utolsó pillanatban is ajándékokat vásárol. Vannak azonban, akiknek a készülődés sajnos nem erről szól. Sok családban nemhogy ajándékokra, de karácsonyfára sem marad már a hónap végére. A velünk kapcsolatban álló családsegítők révén megkaptuk 60 olyan család elérhetőségét, akiknek…

Details