Ismét Szegeden viziteltek a bohócdoktorok

A bohócdoktorok mosolykommandója nyáron sem szünetel. A heti vizitet a szegedi gyermekklinika sebészetén, és kardiológiáján kezdtük, majd az onkológián folytattuk. Bohócdoktoraink egész évben segítik a kórházi gyógyító munkát, a gyerekek mellett az ápolók, az orvosok, és a szülők nagy örömére. Vizitünk alkalmával a gyerekeknek a szokásos humorcsomagunk mellé ajándékokat is adtunk.

A Mosolykommandó Alapítvány 2015 óta sikeresen, és folyamatosan működteti a Kórházi Bohócdoktorok Programját, melynek célja, hogy beteg, kórházi kezelés alatt álló gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a őket a gyógyulás felé.

A mai vizitünk alkalmával a 6 évesnél idősebbeknek LEGO játékokat, valamint Rubik kockákat ajándékoztunk a kisbetegek részére. A Rubik kockákat a Messzehangzó Tehetségek Alapítványtól kaptuk ajándékba.

A Rubik kockáról…. létezik egy magyar tárgy, amelyet a becslések szerint a Föld minden ötödik embere kezében fogott már, világszerte ott lapul a gyerekszobák polcain és az irodák fiókjában is, mely gyakori – sokszor észrevétlen – kelléke számos hollywoodi szuperprodukciónak is. Rubik Ernő feltaláló 1974-ben megalkotott „bűvös kockájáról” van szó, melynek kirakásmódját matematikusok 30 éves tudományos vitája övezte. Bár a kockát 4,3*1019 (tíz a tizenkilencediken) féle különböző állásban vehetjük a kezünkbe, annak egyetlen (mind a hat oldalán egy-egy színt mutató) megoldásához legfeljebb húsz lépésből mindig eljuthatunk.

Rubik kockát osztottak a Bohócdoktorok a beteg gyerekek részére

Az akcióval a célunk a Rubik- kockában rejlő élménypedagógiai oktatási módszereket minél szélesebb körben megismertetni. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2017. áprilisában 1998 darab, 6 egyedi színben  és 15 féle kombinációban legyártott Rubik-kockából építette meg a budapesti Lánchídat és egy úszóverseny rajtjának pillanatát megörökítő mozaikot. A 6,5 m2-es kép speciális, erre az alkalomra gyártott keretben került kiállításra. A mai napon kiosztott kockák is alkotóelemei voltak ennek a nem mindennapi alkotásnak. Bővebb beszámoló az akcióról ITT

De kik is azok a Bohócdoktorok?!

Bohócdoktoraink a nevettetés specialistái, megjelenésük, kommunikációjuk professzionálisan kidolgozott tematikára épül, magas szintű improvizatív készséggel. Az első 30 másodperc alatt képesnek kell lenni mentálisan ráhangolódni a kis közönségre, legyen az egyágyas kórterem, vagy egy nagyobb csoport kisbeteg. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti látogatásaink, hiszen  a terápia megtanít szembenézi a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Mindezek mellett nem csak a gyermekek derülnek jobbkedvre, de a kórtermekben, vagy a folyosón várakozó családtagok, rokonok is!

A bohócdoktorok munkája mögött komoly apparátus dolgozik a háttérben, akik a viziteket szervezik, a kórházakkal és más intézményekkel tartják fenn a kapcsolatot, akik pénzügyileg és gazdaságilag ellenőrzik a folyamatokat, akik ezt a weboldalt kezelik, akik támogatókat toboroznak, így az egész egy folyton nyüzsgő, és ötletelő rendszer, ami 24 órás figyelmet igényel. A rendszert kizárólag a céges és magánfelajánlásokból tudjuk fenntartani, ezért nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatóink segítségét, viszont továbbra is szükségünk van a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen anyagi segítségre.

Bohócdoktor-szponzor leszek

Támogatásodat hálás köszönettel fogadja a Mosolykommandó Alapítvány csapata. A szervezetünk munkája az önzetlen támogatóink segítsége nélkül nem lenne ennyire sikeres. Jelenleg tevékenységünket önkéntes alapon végezzük, a vidéki kórházakat kölcsönautóval járjuk, miközben az üzemanyagköltséget támogatóink segítségével finanszírozzuk. Szeretnénk ezt sokáig folytatni, ehhez pedig örömmel fogadjuk a segítséged! :) Az 1.000 Forintos segítség is segítség!

CSEKKIGÉNYLŐ!

Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhető a felajánlásoknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy

A kis segítség is számunkra Nagy segítség!” ;)

Üdvözlettel:

|Mosolykommandó Alapítvány – BOHÓCDOKTOROK|
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.
Bankszámlaszám: (Raiffeisen Bank):
12067008-01528812-00100000
Adószám: 18657573-2-06
Elérhetőségeink:
www.bohocdoktor.hu
www.facebook.com/mosolydoktorok
info@bohocdoktor.hu
Mosolydoktor Ügyelet: Fődi Brigi: +36 30 340 2911

Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.